Sári Edina

Sári Edina 1966-ban született Budapesten. Végzettségét tekintve kreatív reklám- és marketingkommunikációs szakember. Ezen a területen több ismert vállalkozásnál dolgozott, például Klapka György reklámstúdióját vezette, de PR-osként dolgozott a Budapesti Értéktőzsdén is. Szakmai tanulmányain kívül a Színművészeti Egyetem és a CEU posztgraduális stúdiumait is elvégezte, de részt vett a Magyar Íróakadémia színházi dramaturg képzésén is. Hivatását tekintve részben újságíró, jelenleg a Népszava hétvégi Visszhangjának állandó szerzője.

2013-ban jegyezte el magát véglegesen az irodalommal, minden más tevékenységet hátrahagyva, kivéve az újságírást és az írásoktatást. 2014-ben jelent meg első tényalapú regénye, az Életrevaló. Mivel szereti feszegetni a társadalmi méretű tabutémákat, a daganatos betegség leküzdéséről és a petesejt donációval történő terhesség történetének megírása után ismét darázsfészekbe nyúlt. 2017 és 2019 között az életközepi válságba toppanó, női és férfi változókorról szóló trilógia megírása következett: MeNŐpauza nőregény, MAN♂pauza pasiregény és MűNŐpauza duplanő regény címmel.

2020-ban egy orvos-beteg kommunikációt elősegítő kisregény következett Joghurt villával címmel, ami egy kötetbe került a Barkochba című drámával, amelynek felolvasószínházi produkciójából félórás film készült Gubík Ági, Barabás Kiss Zoltán és Hajnal János közreműködésével. A film bemutatója Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében volt 2020 októberében, a mellrákellenes hónapban. 

2021-ben jelent meg a Halálúton Horvátországba menekültnapló, ami a szíriai kurdok elleni török intervenció hétköznapi életre gyakorolt hatását mutatja be egy hazájából etnikai tisztogatás okán menekülni kényszerülő, fiatal nő szemszögéből.

 A mű nemcsak a világban zajló migrációs jelenség emberi hátterére reflektál, hanem mint az író minden története, ez is a nőről szól, aki a körülmények hatására kénytelen (az olvasó számára inspiratív) hőssé válni. A hétköznapi hősök illusztris, képzeletbeli csapatát erősíti a 2023 májusában megjelenő, Tűzszivárvány – Transznapló című regényének főhőse is.

Regényei mellett két novelláskötetben (2014 és 2019) egymondatos retrómeséket írt felnőtteknek Az lenne jó (két kötet+CD melléklet) címmel, amelyet a Koltai Judit és Koltai Róbert színművész testvérpár olvas fel a tabáni, 300 éves pinceétteremben tartott mesedélutánokon.

Ismert személyiség a civilszférában, a rákellenes küzdelem színterén.
2010-től „A rák ellen, az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvány önkéntese, majd kommunikációs vezetője volt. 2016-tól a Nézőpontváltó Egyesület elnöke. A Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta egy több mint hetven magyar színház stratégiai partnerségével működő, a daganatos betegek mentális jóllétéért tevékenykedő civilszervezet. 2016-ban első helyezett lett a 100 szóban a város pályázaton.

2016-ban és 2017-ben az Életmese című pályázaton bekerült a nyomtatott antológiába, és írásait az Országházban átadott oklevelekkel ismerték el.
2017-ben a Napút Online Kortárs irodalmi alkotások pályázata kiemelt pályázója lett próza kategóriában. 2018-ban két novellája bekerült a Trivium Kiadó novellaválogatásába. 2018-ban egymondatos retrómeséinek egyike bekerült a Szó, bors, paprika című novellakötetbe. 2021-ban a budapesti Trafó House novellapályázatán első helyezést ért el. 2023-ban a Szegénységért méltósággal sajtódíjra jelölik.

Ars poetica:

„Nem hiszem, hogy a könyveim megváltoztatják a világot.

Azt viszont tudom, hogy a történeteimet olvasók szemléletét a világról: igen. És ez éppen elég.”

Az óvodás kisfiú, Somlai Attika nem érti, miért veri meg az apja azért, ha babázik, miért vágatja kopaszra a haját, hogy „normális legyen végre”, és miért őrjöng attól, hogy az ő fia lányos játékokat játszik. Utolsó mentsvárként a keménykezű nagyapára bízza, hogy az faragjon férfit belőle, hiszen neki már jól bevált és hatásos módszere van erre, ám Attikával ő is kudarcot vall.

Egy, még az övéi közül is kitaszított cigányfiú őszinte barátsága és szövetsége kíséri el aztán a felnőtté válás – számára különösen is – megrázó útján, amelyen mássága miatt számtalan harcot vív meg önmagával és a környezetével, ez utóbbi zsigeri gyűlöletével és elutasításával szembenézve. Kitűzött célja érdekében azonban elhatározza, hogy mindent kibír…

A nagysikerű Pauza-trilógia és a Halálúton Horvátországba menekültnapló szerzőjének legújabb regénye, a Tűzszivárvány, az élni és élni hagyni elvén alapul, és a társadalmi normák, normálisnak vélt elvárások, szokásjogok tükrében meséli el egy közülünk való ember tragikus élettörténetét.

Tizennyolc éven felülieknek!

E-könyv

Nyomtatott könyv

Sári Edina korábbi művei

Halálúton Horvátországba

Tulajdonképp előzmények nélküli a magyar irodalomban ez az egyes szám első személyben előadott, velőig megrázó történet. Akárha egy messzi földről Európába menekült írónő bekezdéseit és fejezeteit olvasnánk, magyarra fordítva. Az a határozott élményem volt, hogy az észak-amerikai rendfenntartó csapatok kivonulása utáni afgán eseményekre épül a könyv, csakhogy – ha jól számolom az időzítést – a kézirat még annak előtte íródott, s a nyomdából is hamarabb kerültek ki a példányok, mint amikor az első rémületes híradófelvételeket láthattuk arról, hogy mi történik Kabulban. Továbbá: Sári Edina honnan tudja mindezt ennyire pontosan, miként ábrázolhatja ilyen élethűen? Csak gratulálni tudok. (Vámos Miklós)

Tovább olvasom…

… a főhős, Dzsamila lelki útitársa az úton Anne Frank. Az egyetlen kincs, amit magával visz, Anne Frank naplója. A kinti borzalmak elől időnként Anne történetébe menekül. Sorstársa, egy másik üldözött lesz, akinek mondatai vendégszövegként, hol ellenpontozva a szíriai tanárnő helyzetét, hol támogatva, magasabb dimenzióba emelik mindazt, amit átélünk a szerző jóvoltából. (Fischer Gábor)

Tovább olvasom…

A menekültnapló esetében meg akartam mutatni, hogy egy nő mit él át menekülés közben. Mert ilyenkor is leginkább a nőkön van a teher. Náluk van a gyerek, ők azok, akik a családjuk szellemi és fizikai jólétéről gondoskodnak, mindeközben pedig testileg sokkal inkább kitettek. (Sári Edina)

Tovább olvasom…

…szír menekültekről nap mint nap hallunk a hírekben, a valóságban viszont a legtöbben szinte semmit nem tudunk róluk. Ez mozgatta a szerzőt is, amikor úgy döntött, megírja Dzsamila történetét, a fiatal muzulmán tanárnőét, aki a háború és a pusztulás elől menekülve a szíriai Rakkából útnak indul, hogy eljusson egyetlen életben maradt családtagjához, a horvát Brač szigetén élő nagynénjéhez. A könyv olvastán annyi kérdés merült fel bennem, hogy egyenesen a szerzőhöz fordultam válaszokért. Így tőle tudom, több szakértőtől is kért és kapott segítséget, hogy kiigazodjon a folyton változó közel-keleti helyzet szereplői között, és a regénye hiteles legyen. Emellett térképeket böngészett, olvasott, és hallgatta a híreket, mert útlezárásokkal, robbantásokkal, elaknásítással nehezített úton kellett meneteltetnie a hősnőjét. (Mörk Leonóra)

Tovább olvasom…

A szerző az alaphelyzet ab ovo súlyosságát csak fokozza egyrészt azzal, hogy a meneküléstörténet Rakkában, vagyis az Iszlám Állam megszállta terület központjából indul, a puszta túlélésért küzdő főszereplő pedig a húszas éveiben járó egyedülálló nő, akinek így nemcsak háborús csapásoktól kell tartania, hanem mindazoktól, akik – elég tág halmazt képezve – a védtelen fiatalt szabad prédának tekintik. Olykor nehéz eldönteni, melyik jelenti a nagyobb, a megalázóbb veszélyt. (…) Ráadásul Dzsamila – legalábbis az elvakult etnikai puristák szempontjából – szinte sehol sem lehetne igazán otthon. Édesapja ugyanis Törökországból Szíriába költözött kurd, édesanyja pedig koszovói szerb: az egyik muzulmán, a másik ortodox keresztény. Ez a háttér majdhogynem eleve hazátlanságra predesztinál. (Balogh Ernő)

Tovább olvasom…

– Sajnos nem csak a könyvekben fordul elő, hogy valaki egyik percről a másikra elveszíti mindenét. A családját, az otthonát, a barátait, a munkáját, a hazáját. Hogy lehet szerinted ezt ép ésszel elviselni, túlélni?
– Ez volt az én másik nagy kérdésem, amiért megírtam a regényt. Ilyen trauma után hogyan tud valaki tovább élni? Tud-e a továbbiakban bízni? Remélni. Szeretni. Dzsamila egyedi története azt mutatja, igen. Menekülőútja során belső utazást is tesz, a jól nevelt, családszerető, a tanítványai körében népszerű lány feltérképezi és megismeri önmaga fizikai, szellemi és lelki határait, megtanul életben maradni. És ez lenne a legtöbb, ami ebben a helyzetben elvárható lenne tőle, de ő megsokszorozza erejét és gyámolítja a rászorulókat, főleg a gyerekeket, hiszen ő tanár, erre tette fel az életét. Az, hogy a menekültlét után tud-e optimális magánéletet kialakítani, az út végén megtalálja-e a családját, rátalál-e a szerelem és révbe ér-e – ez a regény titka. (Tóth Erika interjúja)

Tovább olvasom…

Menőpauza

Az eltelt hét év során a barátnőim, kolléganőim is követtek a változókor, illetve banyakór rögös útján, ki könnyedén véve az akadályokat, szinte meg sem érezve azt, ki pedig nagyon megszenvedve, orvosi asszisztencia mellett. De ami közös volt bennük mégis, az a nőiségük elvesztésétől való félelem.  Hét év, és egy majdnem lezárt változókorral a hátam mögött kijelenthetem, nem veszítjük el a nőiességünket, csak átalakul. Ahogyan nemcsak mi, hanem a körülöttünk lévő világ is állandó mozgásban van, semmi sem állandó. Csak egyvalami. A szeretet. Az a szeretet, amivel mi vehetjük körül a családunkat, barátainkat, és amivel ők tehetik elviselhetőbbé és igenis széppé számunkra a változó korban az életet, és saját magunk elviselését. Az utóbbi évben sokat gondolkodtam azon, hogy írni kellene erről egy olyan könyvet, ami érzelmi mankót ad a nők kezébe, és kerestem is ilyeneket, de csak orvosi tanácsokra, javallatokra bukkantam, semmi olyanra, amit én is szívesen fogadtam volna. Kellett volna azokba valami színes, valami szagos, valami vicces, valami sírós, egyszóval: valami ÉLET. (Sári Edina)

Tovább olvasom…

MűNŐpauza

Kérdések, amelyeket körüljár a regény és a szakértők: Hogyan éli túl az amúgy is válságba torkolló házasság a mellrákbetegséget? Túlélhető-e a mellrák? Hogyan lehet elfogadni-elfogadtatni a mellműtéttel megváltozott külsőt? Engedi-e a nő, hogy segítsen, támogasson a férj? Mi történik, ha az érintett elhallgatja a betegségét? Miért lesz plasztikaiműtét- és közösségi média függő egy változókorú nő? Mitől lehet boldogtalan az, aki szép helyen él szerető családdal és barátokkal körülvéve? Hogyan tud a válásig eljutni egy majd’ 30 éve tartó, kölcsönös szerelmen és tiszteleten alapuló házasság? Van-e visszaút a harmonikus párkapcsolathoz? Hogyan lesz aktív keménydrog használó egy huszonéves, egyetemista, jó családi háttérrel rendelkező lány? Lehet-e békében élni a maradandó testi és lelki következményekkel a továbbiakban? Ciki a vizeletinkontinencia? Hogyan hátráltatja a hüvelyszárazság a párkapcsolat intim részét? Betegségben kitart-e a holtomiglan-holtodiglan? Ki és mi segít a mindennapi nehézségek legyőzésében?
Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi, és néha adja meg a választ a MűNŐpauza…
… persze a már megszokott, idilli toszkán és római hétköznapok bájával, nagy drámákkal, sok humorral, ízes olasz ételleírásokkal körítve.

Manópauza

A ​„teremtés koronái”, a „legszebb férfikor” – milyen jól hangzó szókapcsolatok ezek, pedig a férfi életének egyik legnehezebb időszakát takarják. Elvileg a negyvenes éveinek végén a FÉRFINAK már szinte mindene megvan ahhoz, hogy jól érezze magát. A gyerekek már nem betegek folyton és nincsenek is otthon sokat, a felesége pedig már egy nem túlhajtott harmincas anyuka. A munkájában már sikeres és jó pénzt is keres vele, rutinból jól dönt, és nem öli meg a „mindennap”. Az egészsége jó, pedig sokat dolgozik, a barátai szeretnek vele eljárni borozgatni. A hobbijait végre már tudja újra folytatni, tud rá időt szakítani. A színes férfimagazinok öltönyös, borotvált, napbarnított, karcsú (szuperautós, szuperkarórás, szupermobilos) pasikkal vannak tele, akik olyan, de olyan sikeresek, mint Darth Vader és majd kicsattannak az erőtől. Kedves Olvasó, te ilyeneket látsz a magunk fajtájából magad körül? Hullanak a negyvenesek! Ki a temetőbe, ki a lecsúszásba, ki a magányba tart.
Ugyanis ez a legnehezebb férfikor! Tudni kell megélni, túlélni ezt az időszakot, mert olyan buktatókkal vannak tele, amelyeket már régen cipelünk – mi férfiak, és olyan mély csapdák jönnek a semmiből és váratlanul, amire fel sem vagyunk készülve.
Sári Edina főhőse szinte minden csapdába belesétál, amibe egy negyvenes fickó csak tud, és csak sok pofon után rakja helyre önmagát.
Ez a könyv egy tanmese, az ő (és a mi) útkeresésünk története.
Aranyosi Péter humorista, 46 évesen

Az lenne jó...

… de visszatérve erre a hetvenes éveket idéző, tintakék alapon piros szegélyes címkés füzetkére, milyen érdekes, kis gyerekrajzok vannak a borítón, hű, mintha én firkálgattam volna a füzetemet másodikos koromban! Ki lehet ez a királylány? És ki lehet ez a hülye Bellák, pontos jével? (…) Aha! Vannak benne firkák is, meg kézzel kezdtek minden egymondatos írást, beleolvasok…, na, jó, hagyjatok kicsit, hűha, erre figyelni kell, mert elvesztem a fonalat, mit gondol az író, hogy a teljes figyelmemet kéri hosszú percekre, milyen beképzelt!, semmi telóhívás, cset, meg posztolgatás közben, csak olvassak?! Mélyüljek el? Hogy merészeli azt képzelni, hogy az írása kiszakíthat a világ hálójából?! Aszta, hogy milyen jó volt ez már! Olyan, mintha ismerne az író, mintha belelátott volna az én gyerekkoromba, nálunk is ilyen volt a nyaralás a nagymamánál!…, meg a gyereknap anyuékkal, amikor felfordult a csónak, és béka esett a tesómra!…, meg én is egyből leharaptam a csokinyúl fejét, megnyugodtam, nem csak én, meg a gyerekeim vagyunk kannibálok!…, meg a szomszéd kisfiú a szomszédból! Milyen szerelmes voltam belé!…, együtt gyűjtöttük a gesztenyét, egy szemet évekig őrizgettem! Hogy is hívták, hogy is, igen, megvan Jancsi! Ó, és hogy vártam a születésnapomat! Hogy lennék már végre felnőtt, mint most, aki azt tehet és akkor, amit és amikor akar! Hát, hogy elrepültek már az évek!, de milyen jó kis novelláskötet ez, hogy visszahozza a régvoltot, az egykorvolt gyereknek, nekem, akinek pedig az lenne jó, ha ma egy negyven évvel ezelőtti napon arra ébredt volna, hogy…

Tovább olvasom…

Hat év – hat könyv