Sári Edina 1966-ban született Budapesten. Végzettségét tekintve kreatív reklám- és marketingkommunikációs szakember. Ezen a területen több ismert vállalkozásnál dolgozott, például Klapka György reklámstúdióját vezette, de PR-osként dolgozott a Budapesti Értéktőzsdén is. Szakmai tanulmányain kívül a Színművészeti Egyetem és a CEU posztgraduális stúdiumait is elvégezte, de részt vett a Magyar Íróakadémia színházi dramaturg képzésén is. Hivatását tekintve részben újságíró, jelenleg a Népszava hétvégi Visszhangjának állandó szerzője.
2013-ban jegyezte el magát véglegesen az irodalommal, minden más tevékenységet hátrahagyva, kivéve az újságírást és az írásoktatást. 2014-ben jelent meg első tényalapú regénye, az Életrevaló. Mivel szereti feszegetni a társadalmi méretű tabutémákat, a daganatos betegség leküzdéséről és a petesejt donációval történő terhesség történetének megírása után ismét darázsfészekbe nyúlt. 2017 és 2019 között az életközepi válságba toppanó, női és férfi változókorról szóló trilógia megírása következett: MeNŐpauza nőregény, MAN♂pauza pasiregény és MűNŐpauza duplanő regény címmel.
2020-ban egy orvos-beteg kommunikációt elősegítő kisregény következett Joghurt villával címmel, ami egy kötetbe került a Barkochba című drámával, amelynek felolvasószínházi produkciójából félórás film készült Gubík Ági, Barabás Kiss Zoltán és Hajnal János közreműködésével. A film bemutatója Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében volt 2020 októberében, a mellrákellenes hónapban.
2021-ben jelent meg a Halálúton Horvátországba menekültnapló, ami a szíriai kurdok elleni török intervenció hétköznapi életre gyakorolt hatását mutatja be egy hazájából etnikai tisztogatás okán menekülni kényszerülő, fiatal nő szemszögéből.
A mű nemcsak a világban zajló migrációs jelenség emberi hátterére reflektál, hanem mint az író minden története, ez is a nőről szól, aki a körülmények hatására kénytelen (az olvasó számára inspiratív) hőssé válni. A hétköznapi hősök illusztris, képzeletbeli csapatát erősíti a 2023 májusában megjelenő, Tűzszivárvány – Transznapló című regényének főhőse is.
Regényei mellett két novelláskötetben (2014 és 2019) egymondatos retrómeséket írt felnőtteknek Az lenne jó (két kötet+CD melléklet) címmel, amelyet a Koltai Judit és Koltai Róbert színművész testvérpár olvas fel a tabáni, 300 éves pinceétteremben tartott mesedélutánokon.
Ismert személyiség a civilszférában, a rákellenes küzdelem színterén.
2010-től „A rák ellen, az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvány önkéntese, majd kommunikációs vezetője volt. 2016-tól a Nézőpontváltó Egyesület elnöke. A Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta egy több mint hetven magyar színház stratégiai partnerségével működő, a daganatos betegek mentális jóllétéért tevékenykedő civilszervezet. 2016-ban első helyezett lett a 100 szóban a város pályázaton.
2016-ban és 2017-ben az Életmese című pályázaton bekerült a nyomtatott antológiába, és írásait az Országházban átadott oklevelekkel ismerték el.
2017-ben a Napút Online Kortárs irodalmi alkotások pályázata kiemelt pályázója lett próza kategóriában. 2018-ban két novellája bekerült a Trivium Kiadó novellaválogatásába. 2018-ban egymondatos retrómeséinek egyike bekerült a Szó, bors, paprika című novellakötetbe. 2021-ban a budapesti Trafó House novellapályázatán első helyezést ért el. 2023-ban a Szegénységért méltósággal sajtódíjra jelölik.
Ars poetica:
„Nem hiszem, hogy a könyveim megváltoztatják a világot.
Azt viszont tudom, hogy a történeteimet olvasók szemléletét a világról: igen. És ez éppen elég.”
Az óvodás kisfiú, Somlai Attika nem érti, miért veri meg az apja azért, ha babázik, miért vágatja kopaszra a haját, hogy „normális legyen végre”, és miért őrjöng attól, hogy az ő fia lányos játékokat játszik. Utolsó mentsvárként a keménykezű nagyapára bízza, hogy az faragjon férfit belőle, hiszen neki már jól bevált és hatásos módszere van erre, ám Attikával ő is kudarcot vall.
Egy, még az övéi közül is kitaszított cigányfiú őszinte barátsága és szövetsége kíséri el aztán a felnőtté válás – számára különösen is – megrázó útján, amelyen mássága miatt számtalan harcot vív meg önmagával és a környezetével, ez utóbbi zsigeri gyűlöletével és elutasításával szembenézve. Kitűzött célja érdekében azonban elhatározza, hogy mindent kibír…
A nagysikerű Pauza-trilógia és a Halálúton Horvátországba menekültnapló szerzőjének legújabb regénye, a Tűzszivárvány, az élni és élni hagyni elvén alapul, és a társadalmi normák, normálisnak vélt elvárások, szokásjogok tükrében meséli el egy közülünk való ember tragikus élettörténetét.
Tizennyolc éven felülieknek!
… a főhős, Dzsamila lelki útitársa az úton Anne Frank. Az egyetlen kincs, amit magával visz, Anne Frank naplója. A kinti borzalmak elől időnként Anne történetébe menekül. Sorstársa, egy másik üldözött lesz, akinek mondatai vendégszövegként, hol ellenpontozva a szíriai tanárnő helyzetét, hol támogatva, magasabb dimenzióba emelik mindazt, amit átélünk a szerző jóvoltából. (Fischer Gábor)
A szerző az alaphelyzet ab ovo súlyosságát csak fokozza egyrészt azzal, hogy a meneküléstörténet Rakkában, vagyis az Iszlám Állam megszállta terület központjából indul, a puszta túlélésért küzdő főszereplő pedig a húszas éveiben járó egyedülálló nő, akinek így nemcsak háborús csapásoktól kell tartania, hanem mindazoktól, akik – elég tág halmazt képezve – a védtelen fiatalt szabad prédának tekintik. Olykor nehéz eldönteni, melyik jelenti a nagyobb, a megalázóbb veszélyt. (…) Ráadásul Dzsamila – legalábbis az elvakult etnikai puristák szempontjából – szinte sehol sem lehetne igazán otthon. Édesapja ugyanis Törökországból Szíriába költözött kurd, édesanyja pedig koszovói szerb: az egyik muzulmán, a másik ortodox keresztény. Ez a háttér majdhogynem eleve hazátlanságra predesztinál. (Balogh Ernő)
– Sajnos nem csak a könyvekben fordul elő, hogy valaki egyik percről a másikra elveszíti mindenét. A családját, az
otthonát, a barátait, a munkáját, a hazáját. Hogy lehet szerinted ezt ép ésszel elviselni, túlélni?
– Ez volt az én másik nagy kérdésem, amiért megírtam a regényt. Ilyen trauma után hogyan tud valaki tovább élni? Tud-e a
továbbiakban bízni? Remélni. Szeretni. Dzsamila egyedi története azt mutatja, igen. Menekülőútja során belső utazást is tesz, a
jól nevelt, családszerető, a tanítványai körében népszerű lány feltérképezi és megismeri önmaga fizikai, szellemi és lelki
határait, megtanul életben maradni. És ez lenne a legtöbb, ami ebben a helyzetben elvárható lenne tőle, de ő megsokszorozza
erejét és gyámolítja a rászorulókat, főleg a gyerekeket, hiszen ő tanár, erre tette fel az életét. Az, hogy a menekültlét után tud-e
optimális magánéletet kialakítani, az út végén megtalálja-e a családját, rátalál-e a szerelem és révbe ér-e – ez a regény
titka. (Tóth Erika interjúja)
Kérdések, amelyeket körüljár a regény és a szakértők: Hogyan éli túl az amúgy is válságba torkolló házasság a mellrákbetegséget? Túlélhető-e a mellrák? Hogyan lehet elfogadni-elfogadtatni a mellműtéttel megváltozott külsőt? Engedi-e a nő, hogy segítsen, támogasson a férj? Mi történik, ha az érintett elhallgatja a betegségét? Miért lesz plasztikaiműtét- és közösségi média függő egy változókorú nő? Mitől lehet boldogtalan az, aki szép helyen él szerető családdal és barátokkal körülvéve? Hogyan tud a válásig eljutni egy majd’ 30 éve tartó, kölcsönös szerelmen és tiszteleten alapuló házasság? Van-e visszaút a harmonikus párkapcsolathoz? Hogyan lesz aktív keménydrog használó egy huszonéves, egyetemista, jó családi háttérrel rendelkező lány? Lehet-e békében élni a maradandó testi és lelki következményekkel a továbbiakban? Ciki a vizeletinkontinencia? Hogyan hátráltatja a hüvelyszárazság a párkapcsolat intim részét? Betegségben kitart-e a holtomiglan-holtodiglan? Ki és mi segít a mindennapi nehézségek legyőzésében?
Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi, és néha adja meg a választ a MűNŐpauza…
… persze a már megszokott, idilli toszkán és római hétköznapok bájával, nagy drámákkal, sok humorral, ízes olasz ételleírásokkal körítve.
A „teremtés koronái”, a „legszebb férfikor” – milyen jól hangzó szókapcsolatok ezek, pedig a férfi életének egyik legnehezebb időszakát takarják. Elvileg a negyvenes éveinek végén a FÉRFINAK már szinte mindene megvan ahhoz, hogy jól érezze magát. A gyerekek már nem betegek folyton és nincsenek is otthon sokat, a felesége pedig már egy nem túlhajtott harmincas anyuka. A munkájában már sikeres és jó pénzt is keres vele, rutinból jól dönt, és nem öli meg a „mindennap”. Az egészsége jó, pedig sokat dolgozik, a barátai szeretnek vele eljárni borozgatni. A hobbijait végre már tudja újra folytatni, tud rá időt szakítani. A színes férfimagazinok öltönyös, borotvált, napbarnított, karcsú (szuperautós, szuperkarórás, szupermobilos) pasikkal vannak tele, akik olyan, de olyan sikeresek, mint Darth Vader és majd kicsattannak az erőtől. Kedves Olvasó, te ilyeneket látsz a magunk fajtájából magad körül? Hullanak a negyvenesek! Ki a temetőbe, ki a lecsúszásba, ki a magányba tart.
Ugyanis ez a legnehezebb férfikor! Tudni kell megélni, túlélni ezt az időszakot, mert olyan buktatókkal vannak tele, amelyeket már régen cipelünk – mi férfiak, és olyan mély csapdák jönnek a semmiből és váratlanul, amire fel sem vagyunk készülve.
Sári Edina főhőse szinte minden csapdába belesétál, amibe egy negyvenes fickó csak tud, és csak sok pofon után rakja helyre önmagát.
Ez a könyv egy tanmese, az ő (és a mi) útkeresésünk története.
Aranyosi Péter humorista, 46 évesen
… de visszatérve erre a hetvenes éveket idéző, tintakék alapon piros szegélyes címkés füzetkére, milyen érdekes, kis gyerekrajzok vannak a borítón, hű, mintha én firkálgattam volna a füzetemet másodikos koromban! Ki lehet ez a királylány? És ki lehet ez a hülye Bellák, pontos jével? (…) Aha! Vannak benne firkák is, meg kézzel kezdtek minden egymondatos írást, beleolvasok…, na, jó, hagyjatok kicsit, hűha, erre figyelni kell, mert elvesztem a fonalat, mit gondol az író, hogy a teljes figyelmemet kéri hosszú percekre, milyen beképzelt!, semmi telóhívás, cset, meg posztolgatás közben, csak olvassak?! Mélyüljek el? Hogy merészeli azt képzelni, hogy az írása kiszakíthat a világ hálójából?! Aszta, hogy milyen jó volt ez már! Olyan, mintha ismerne az író, mintha belelátott volna az én gyerekkoromba, nálunk is ilyen volt a nyaralás a nagymamánál!…, meg a gyereknap anyuékkal, amikor felfordult a csónak, és béka esett a tesómra!…, meg én is egyből leharaptam a csokinyúl fejét, megnyugodtam, nem csak én, meg a gyerekeim vagyunk kannibálok!…, meg a szomszéd kisfiú a szomszédból! Milyen szerelmes voltam belé!…, együtt gyűjtöttük a gesztenyét, egy szemet évekig őrizgettem! Hogy is hívták, hogy is, igen, megvan Jancsi! Ó, és hogy vártam a születésnapomat! Hogy lennék már végre felnőtt, mint most, aki azt tehet és akkor, amit és amikor akar! Hát, hogy elrepültek már az évek!, de milyen jó kis novelláskötet ez, hogy visszahozza a régvoltot, az egykorvolt gyereknek, nekem, akinek pedig az lenne jó, ha ma egy negyven évvel ezelőtti napon arra ébredt volna, hogy…
2020-2021 © Minden jog fenntartva! Webdesign: Fátyol Kiadó
