Anyák napjára (Damaris Kofmehl)

Tony-3

Megfordultam, és egy magas, vékony hölgyet láttam magam előtt.

– Te vagy a fiam, ugye? – mondta halkan.

Azt hittem, rögtön megáll a szívem.

– Igen… azt hiszem, én vagyok – hebegtem zavartan. A hölgyre meredtem és teljes mértékben lenyűgözött a látványa. Az édesanyám állt előttem! Az édesanyám! Sohasem éreztem még azt a különös érzést, amit most. Nálam körülbelül tizenöt centivel magasabb és nagyon vékony volt, hosszú körmei voltak és sok gyűrűt hordott az ujjain. Nem tudtam levenni róla a tekintetemet, és láttam, hogy megtelik a szeme könnyel.

Az édesanyám! Életemben először éltem át, hogy magamat látom meg valakiben. Mintha életemben először tükörbe néztem volna. Különös és lenyűgöző érzés volt. Arcának minden centiméterét letapogattam tekintetemmel, mintha egy terepet akarnék felfedezni. Azon kaptam magam, hogy arra gondolok, szeretném megérinteni az arcát, orrát, ajkait. Arcvonásai annyira hasonlítottak az enyéimre, hogy szinte elállt a lélegzetem.

Rám mosolygott, én pedig szégyellősen visszamosolyogtam. Még az is annyira hasonlított rám, ahogyan mosolygott. Minden vonása önmagamra emlékeztetett. Leírhatatlan érzés volt. Életemben először éreztem identitást, hogy tartozom valahova, és egyáltalán, hogy tudom, ki vagyok.

(Részlet Damaris Kofmehl: Tony Brown c. regényéből)